Csicsmán Sándornak hívnak. Győrben, Magyarország egyik legszebb városában nőttem föl. Pécsen és azt követően Debrecenben jártam egyetemre. Most Cegléden élek. Korábban középiskolákban tanítottam. Jelenleg magántanár és idegenvezető vagyok.  Irodalmat, történelmet, angolt, németet és spanyol nyelvet tanítok. 
Idegenvezetőként külföldre és belföldre egyaránt viszek vendégeket. Eddig több, mint 65 országban jártam illetve dolgoztam.

A legfontosabb: imádok emberekkel foglalkozni, velük lenni, információkat adni és utazni! Azt hiszem, enélkül nem lehet ezt a szakmát, hivatást jól végezni. Szeretem a munkámat, és ezt a kedves vendégeim és tanítványaim is mindig megállapítják. Ez a legnagyobb elismerés számomra. Szeretem a mosolygós arcokat látni magam körül, és ha a jókedvhez én is hozzájárulhatok, ez az igazi öröm számomra.
A legszerencsésebb emberek közé tartozom, mert számomra a munkám a hobbim.
Szeretem a hazámat, a gyönyörű adottságokkal bíró Magyarországot, de mindenhol jól érzem magam a világban.

Nőtlen vagyok. Rengeteg igazi barátom van mind itthon mind külföldön.

Alapelvem: Az élet rövid, minden pillanatát ki kell élvezni, minden rosszkedvű perc elvesztegetett idő.

Az utazás, emberek, kultúrák, tájak megismerése az egyik legszebb dolog az életben. Nekem ez megadatott, megadatik, és örülök, ha ehhez az élményhez másokat is hozzásegíthetek ismereteimmel, tapasztalatommal.

Miben tudok segíteni?

Belföldi és külföldi utak
Vállalom egyének (akár 1-2 fő), baráti társaságok, illetve kis és közepes létszámú (15-20 fő) csoportok programjának megszervezését, összeállítását, segítek az igényeknek megfelelő szállások kiválasztásában, foglalásában és természetesen  a csoportok vezetését, kalauzolását is elvégzem, ha erre felkérnek akár itthon, Magyarországon akár külföldön. Teljesen kidolgozott, bejáratott programokkal rendelkezem Európa szinte minden országába és Ázsiába, de természetesen az egyéni igényeknek figyelembe véve ezek módosíthatók.

 
Néhány kép az elmúlt évek utazásairól:
 
 
A programokról ITT lehet részletesen olvasni
 
 
 
Login form
Section categories
tour guide [0]
budapest tour guide
Calendar
«  March 2024  »
SuMoTuWeThFrSa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
Our poll
Rate my site
Total of answers: 5
Statistics

Total online: 1
Guests: 1
Users: 0